Bell Barbara Természetgyógyász
Bemutatkozás

Bell Barbara

-természetgyógyász

-Fitoterapeuta

-diplomás diagnosztikai képalkotó

-Safe Laser szakértő

1990 óta dolgozom emberekkel, segítek embereken. Először, mint az egészségügyi szakközépiskola növendéke, majd röntgenasszisztens, képi diagnosztikai szakasszisztens és végül mint diplomás diagnosztikai képalkotó. 20 csodálatos évet töltöttem a radiológia területén és szereztem szinte minden területéről tapasztalatot. Ennek a tudásnak és vizualizációs képességemnek köszönhetően, amikor valaki elmeséli a problémáit én azt tisztán látom feketén-fehéren és ezek árnyalataiban.
2000 óta veszek részt felnőtt oktatásban először OKJ- képzéseken, majd 2006-tól jelenleg is a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar: Orvosi Laboratóriumi és Képalkotó Diagnosztikai Analitikus szakon, oktatott tárgyak: Pozícionálás protokoll, Kontrasztanyagok, Tér- és metszetanatómia.

Tudományos munkáim során, kongresszusokon tartottam előadásokat, szerkesztettem posztereket, illetve részt vettem különböző szakirodalmak, jegyzetek írásában is. De volt szerencsém gyógyszerfejlesztésekben (studykban) is részt vennem.

Természetgyógyász és fitoterapeuta vizsgámat 2019. áprilisában tettem le. Tudásomat folyamatosan gyarapítom, hogy mindig a páciens érdekében a leghatékonyabb gyógymódot ajánljam, és a „Nil nocere = Nem ártani” – elvet megtartsam.

Célom, természetgyógyász és fitoterapeutaként, hogy segítsünk egymásnak újra felfedezni a természet ajándékait és éljünk velük egészségesebben.

ONLINE ELÉRHETŐ KÉPZÉS

Integratív és Funkcionális táplálkozási ismeretek